2011 első valamire való tavaszi hétvégéjén (napsütés, száraz út, Celsiusban is plusz fokok) Boston felé vettük az irányt, hogy meglátogassuk az ottani magyar közösséget. Utazásunk apropóját egy disznótoros vacsora adta. Induláskor még a kocsiban alvást tervezgettünk, be is pakoltunk extra ruhákat, takarókat, de mire megérkeztünk és átböngésztük a leveleinket, már válogathattunk is a szállások közül, sőt még egy komolyzenei házi koncertre is gyorsan meghívtak minket. Kultúrprogramunk után egy kedves, félig magyar, félig amerikai családnál töltöttük az estét, ahol már-már adoptálva éreztük magunkat, hiszen a szíves vendéglátás magában foglalta a vacsorát, a plazmatévét, az internetet, másnap pedig a reggelit, a várostérképet és az útbaigazítást is. Teljesen le voltunk nyűgözve. 
Napközben ellátogattunk az olasz negyedbe, beültünk egy kávézóba, megcsodáltuk a hősugárzókkal utcai padot felülről fűtő pizzériát, a nagyobb sport eseményeknek otthont adó TD Gardent, kipróbáltuk a filmekben látható rugós-billenős tűzlépcsőt, valamint tanulságos és vicces körbekalauzoláson vettünk részt a Harvard egyetemen. További programként bevásároltunk a bostoniak által minőséginek és egyben megfizethetőnek tartott Trader Joe’s boltban, ahol is megakadt a szemünk egy zacskó fűszerezett aszalt ananászon. Ki tudja mikor járunk itt legközelebb, engedtünk hát kíváncsi természetünknek és nyomban a pénztártól való távozás után átadtuk magunkat életünk egyik legexkluzívabb és egyben legborzalmasabb gasztronómiai élményének. 
Az ananász – piros paprika – cukor – cayanne bors kombináció bizonyára kulináris mennyországnak számít egynéhány törzsi kultúrában, magyar gyomrunk ellenben keserves pillanatokat élt át. Persze voltunk annyira sóherek és a virtus is előbújt belőlünk; hát $2-t már csak nem dobunk a kukába, valamire biztos jó lesz még. A további városnézés gyorsan feledtette velünk egzotikus félrelépésünket, majd elkezdtünk hangolódni az esti közösségi programra is. Kelet-európai turista módjára a parkolóban öltöztünk át, beleugrottunk az ünneplősbe és már mentünk is a megbeszélt helyre, ahol pedig egészen ismerős disznótoros hangulatba csöppentünk.
Hentes készítette pecsenye kolbász, véres hurka, májas hurka, sült hús, hozzá hagymás krumplis köret, némi párolt vörös káposzta, illetve vacsora előtti, közbeni, utáni pálinka és persze vörösbor ad libitum; csupán ennyi kellet, rögvest kerülgetett minket a honvágy a városszéli kis csárdában. Teli gyomorral, pozitív élményekkel, új ismeretségekkel indultunk vissza Buffaloba és már várjuk a nyári programokat, hogy újra Bostonba látogathassunk. Az ananász közben belekerült a szalámis melegszendvicsbe és elismerésre méltó hawaii pizzává változtatta, vagyis megérte hazahozni... 2011 kulturális egyvelege imigyen indult Amerikában.
2011 első valamire való tavaszi hétvégéjén (napsütés, száraz út, Celsiusban is plusz fokok) Boston felé vettük az irányt, hogy meglátogassuk az ottani magyar közösséget. Utazásunk apropóját egy disznótoros vacsora adta. Induláskor még a kocsiban alvást tervezgettünk, be is pakoltunk extra ruhákat, takarókat, de mire megérkeztünk és átböngésztük a leveleinket, már válogathattunk is a szállások közül, sőt még egy komolyzenei házi koncertre is gyorsan meghívtak minket. Kultúrprogramunk után egy kedves, félig magyar, félig amerikai családnál töltöttük az estét, ahol már-már adoptálva éreztük magunkat, hiszen a szíves vendéglátás magában foglalta a vacsorát, a plazmatévét, az internetet, másnap pedig a reggelit, a várostérképet és az útbaigazítást is. Teljesen le voltunk nyűgözve. 
Napközben ellátogattunk az olasz negyedbe, beültünk egy kávézóba, megcsodáltuk a hősugárzókkal utcai padot felülről fűtő pizzériát, a nagyobb sport eseményeknek otthont adó TD Gardent, kipróbáltuk a filmekben látható rugós-billenős tűzlépcsőt, valamint tanulságos és vicces körbekalauzoláson vettünk részt a Harvard egyetemen. További programként bevásároltunk a bostoniak által minőséginek és egyben megfizethetőnek tartott Trader Joe’s boltban, ahol is megakadt a szemünk egy zacskó fűszerezett aszalt ananászon. Ki tudja mikor járunk itt legközelebb, engedtünk hát kíváncsi természetünknek és nyomban a pénztártól való távozás után átadtuk magunkat életünk egyik legexkluzívabb és egyben legborzalmasabb gasztronómiai élményének. 
Az ananász – piros paprika – cukor – cayanne bors kombináció bizonyára kulináris mennyországnak számít egynéhány törzsi kultúrában, magyar gyomrunk ellenben keserves pillanatokat élt át. Persze voltunk annyira sóherek és a virtus is előbújt belőlünk; hát $2-t már csak nem dobunk a kukába, valamire biztos jó lesz még. A további városnézés gyorsan feledtette velünk egzotikus félrelépésünket, majd elkezdtünk hangolódni az esti közösségi programra is. Kelet-európai turista módjára a parkolóban öltöztünk át, beleugrottunk az ünneplősbe és már mentünk is a megbeszélt helyre, ahol pedig egészen ismerős disznótoros hangulatba csöppentünk.
Hentes készítette pecsenye kolbász, véres hurka, májas hurka, sült hús, hozzá hagymás krumplis köret, némi párolt vörös káposzta, illetve vacsora előtti, közbeni, utáni pálinka és persze vörösbor ad libitum; csupán ennyi kellet, rögvest kerülgetett minket a honvágy a városszéli kis csárdában. Teli gyomorral, pozitív élményekkel, új ismeretségekkel indultunk vissza Buffaloba és már várjuk a nyári programokat, hogy újra Bostonba látogathassunk. Az ananász közben belekerült a szalámis melegszendvicsbe és elismerésre méltó hawaii pizzává változtatta, vagyis megérte hazahozni... 2011 kulturális egyvelege imigyen indult Amerikában.