A ferihegyi vámmentes boltban nagyon kínálta magát egy ingyér próbálgatható sötét kék Lacoste, én meg nem nagyon tiltakoztam; annál is inkább, hogy a fürdés előző este (is) elmaradt. Kaptam gyorsan az alkalmon, kétszer is jól körbekentem magam a sziszegős szappannal; minek köszönhetően magabiztos maszkulin illattengerrel körbevéve szállhattam fel a gépre. 55 eurót kicsit sokalltam a fizetős változatért, úgyhogy maradt a kőgazdag, laza alfahím pár órás ingyen illúziója. Azért jó kis anyag volt, a 10 órás utat simán végigbírta. Mondjuk a landolás előtti maratoni hullámvasutazás közben senkit se érdekelt, hogy mennyire van jó szagom. Mindenki a saját ijedtségével volt elfoglalva, meg, hogy legalább földet érésig visszatartsa a hányását. Már majdnem megérkeztünk New Yorkba, amikor még jól megetettek minket melegszendviccsel, majd hosszú percekig tartó erőteljes liftezés következett némi széllökéssel fűszerezve. Hogy a másodpilótának ez volt a betanulós landolása, vagy az öreg kapitány szándékosan tesztelte az utazóközönséget, nem tudni. Mindenesetre pillanatok alatt vidámparkos hangulatot varázsoltak az utastérbe, ami így utólag marha vicces, de ott és akkor nem sokan kacarásztak; sőt, páran talán meg is tértek. Ez a poszt képanyagban amúgy is híján van, így bónuszként tessék megtekinteni az alábbi szösszenetet. Jelezném, nálunk azért ennyire nem volt gázos a szitu.
