Lapozó

Nem igénytelen. Praktikus...

A lyukas zokni jó, hiszen:
- kiválóan szellőzik
- többnyire észrevehetetlen
- alapvetően azért mégis csak zokni, hiszen funkcióját ellátja, még akkor is, ha időnként kicsit kényelmetlen
- könnyű benne körmöt vágni, sőt mindez a körömvágás elhanyagolásával fordítottan arányos (tehát minél tovább halogatjuk a körömröptetést, annál inkább hozzáférhető lesz a célterület)
- ha már vészesen nagy a tátongás, tulajdonképpen mindegy is melyik végéről húzzuk fel (álmos reggeleken kifejezetten előnyös)
- olcsó! vagy akár mondhatnám azt is, hogy ingyenes, hiszen pénzbe nem kerül, bár kétségtelen, hogy a hagyományos módon történő "előállítása" időigényes feladat; hiába, jó munkához idő kell
- kreatív játékeszköz; egy ingerszegény gyerekszobát bármikor feldobhatunk némi logikai fejtörővel...


A lukas zokni tehát tényleg jó, mert nem igénytelen, hanem praktikus. A következő bejegyzésben a fürdésről fogunk elmélkedni. Nagy pálfordulásra ne számítsatok ;)

13

Éppen péntekre esett a 13-a és láss csodát, a télen először, tisztességes hó esett. Váó... Az eddigi 3 havazást, melyek eredménye összesen nem tartott ki 1 napig - nem hogy külön-külön -, nem számolom. Se hó, se zúzmara, fagy is alig, sőt az utóbbi (jó)pár napban már inkább tavaszi, mint téli kabátban jártunk. Ami késik, nem  múlik, megérkezett az esti hóvihar és szépen ki is tartott kora délutánig. Az óránkénti hólapátolást mondjuk szívesen kihagytam volna, de legalább volt egy kis testmozgás, nem csak a rendelőben kellett ücsörögni egész nap. Elkapott a művészszellem is, gurítottam egy hóembert. Mielőtt a műelemzők és a kortárs szobrászok beszólnak, szeretném jelezni, hogy van önkritikám, tisztában vagyok a nem túl nagyívű képességeimmel, pontosabban azok hiányával :) Kicsit punkos lett...