ban voltunk a hétvégén, ahogy az itteniek nevezik Chicago-t. Persze mondhatnánk rá azt is, hogy Maffia Város, hiszen itt lakott Al Capone, akinek emlékét, hogy úgy mondjam, még most is aktívan őrzik az örökösök. Magunk részéről nyilván nem bűnözni mentünk; ismét meghívásnak tettünk eleget. Mint CTP-s diákokat, meginvitáltak minket egy kis ismerkedésre, városnézésre, abból az apropóból, hogy amerikai magyar szervezetek üléseztek, konferenciáztak és vártak minket szeretettel.
Bármennyire is próbáljuk finomítani a dolgot, nem tagadhatjuk, hogy az előadásokhoz irtózatos mennyiségű türelem és kávé szükségeltetett. Félre ne értsük, hasznos volt, fontos volt, csak valahogy nem nagyon tudtunk hozzászólni az elhangzottakhoz, így kicsit motiválatlannak éreztük magunkat az ébren maradást illetően. Kárpótlásként azért kaptunk 10 percet, amiben bemutatkozhattunk és persze egész nap gyakorolhattuk az angolt. Szerencsére, a kötelező programok után lehetett lazulni kicsit; rövid ujjú pólóban várost néztünk, ismerkedtünk. Be kell látni, Chicago szép város és meglehetősen nagy, tekintve, hogy vonzáskörzetét is beleszámítva, több mint 12 millióan lakják...
Megnéztük a Babot, ami egy óriási - ahogy a neve is mutatja - bab alakú tükör, fémből gyurmázva, szépen kicsiszolva. Kívülről a fél város látszik benne, alul-belül pedig nyaktekerős, fejfájdítós optikai csalódások várják a kedves érdeklődőt. Toronyházak is akadtak bőven, az egyikre ingyen is fel lehetett menni. Mondjuk fent nem sokat lehetett látni, hiába voltunk a 96. emeleten, csak miután leültünk egy asztalhoz. Oda meg persze csak akkor lehetett leülni, ha rendeltünk is. Vendéglátóink voltak olyan jó fejek, és meghívtak minket egy italra.
Nem nagyon mertük megnézni az árlapot, inkább kértünk egy sört meg egy ásványvizet. Amíg az italokra vártunk, igyekeztünk kihasználni minden pillanatot, hogy a nem mindennapi panorámában gyönyörködhessünk. Átgázoltunk a dekoratív pincérnéniken, belemásztunk a szerelmespárok koktéljába, és a randevúra érkezett lányoknak is inkább a vakutól lábadt könnybe a szemük, mintsem kedves párjuk szerelmi vallomásától.
Minden elkövettünk, hogy pár percre, igazi vidéki bunkó turistaként rátapadhassunk az üvegre és megörökítsük a nagy pillanatot. Talán az életben nem járunk többet Chicagoban, randizni meg bármikor tud, aki amúgy is ott lakik, úgyhogy nem problémázzon. Estefelé még pont meg tudtuk nézni a tópartot és egyéb "zajos" meglepetésben is volt részünk, avagy megnézhettünk egy igazi performanszot a nagybetűs Életből. Vasárnap még részt vettünk egy román keresztelőn, de mivel egy erdélyi magyar tiszteletes tartotta, a végén azért a magyar himnuszt énekeltük, akár tetszett román testvéreinknek, akár nem :) Na jó, ennyire nem volt revizionista hangulata a dolognak, sőt kellemesen tapasztaltuk, hogy mindenféle
ellenségeskedés nélkül megvagyunk olyan nemzetekkel, akikkel egyébként nehezen értünk szót. Csak egy kis környezetváltozás kell hozzá. Amúgy szuper volt a hétvége, kaptunk egy rakat telefonszámot, email címet, mindenhol szívesen látnak minket, már csak annyi van hátra, hogy ismét a nyakunkba vegyük Ámerikát.Talán jövőre, ha megint jó idő lesz.
ban voltunk a hétvégén, ahogy az itteniek nevezik Chicago-t. Persze mondhatnánk rá azt is, hogy Maffia Város, hiszen itt lakott Al Capone, akinek emlékét, hogy úgy mondjam, még most is aktívan őrzik az örökösök. Magunk részéről nyilván nem bűnözni mentünk; ismét meghívásnak tettünk eleget. Mint CTP-s diákokat, meginvitáltak minket egy kis ismerkedésre, városnézésre, abból az apropóból, hogy amerikai magyar szervezetek üléseztek, konferenciáztak és vártak minket szeretettel. 
Bármennyire is próbáljuk finomítani a dolgot, nem tagadhatjuk, hogy az előadásokhoz irtózatos mennyiségű türelem és kávé szükségeltetett. Félre ne értsük, hasznos volt, fontos volt, csak valahogy nem nagyon tudtunk hozzászólni az elhangzottakhoz, így kicsit motiválatlannak éreztük magunkat az ébren maradást illetően. Kárpótlásként azért kaptunk 10 percet, amiben bemutatkozhattunk és persze egész nap gyakorolhattuk az angolt. Szerencsére, a kötelező programok után lehetett lazulni kicsit; rövid ujjú pólóban várost néztünk, ismerkedtünk. Be kell látni, Chicago szép város és meglehetősen nagy, tekintve, hogy vonzáskörzetét is beleszámítva, több mint 12 millióan lakják...
Megnéztük a Babot, ami egy óriási - ahogy a neve is mutatja - bab alakú tükör, fémből gyurmázva, szépen kicsiszolva. Kívülről a fél város látszik benne, alul-belül pedig nyaktekerős, fejfájdítós optikai csalódások várják a kedves érdeklődőt. Toronyházak is akadtak bőven, az egyikre ingyen is fel lehetett menni. Mondjuk fent nem sokat lehetett látni, hiába voltunk a 96. emeleten, csak miután leültünk egy asztalhoz. Oda meg persze csak akkor lehetett leülni, ha rendeltünk is. Vendéglátóink voltak olyan jó fejek, és meghívtak minket egy italra.
Nem nagyon mertük megnézni az árlapot, inkább kértünk egy sört meg egy ásványvizet. Amíg az italokra vártunk, igyekeztünk kihasználni minden pillanatot, hogy a nem mindennapi panorámában gyönyörködhessünk. Átgázoltunk a dekoratív pincérnéniken, belemásztunk a szerelmespárok koktéljába, és a randevúra érkezett lányoknak is inkább a vakutól lábadt könnybe a szemük, mintsem kedves párjuk szerelmi vallomásától.
Minden elkövettünk, hogy pár percre, igazi vidéki bunkó turistaként rátapadhassunk az üvegre és megörökítsük a nagy pillanatot. Talán az életben nem járunk többet Chicagoban, randizni meg bármikor tud, aki amúgy is ott lakik, úgyhogy nem problémázzon. Estefelé még pont meg tudtuk nézni a tópartot és egyéb "zajos" meglepetésben is volt részünk, avagy megnézhettünk egy igazi performanszot a nagybetűs Életből. Vasárnap még részt vettünk egy román keresztelőn, de mivel egy erdélyi magyar tiszteletes tartotta, a végén azért a magyar himnuszt énekeltük, akár tetszett román testvéreinknek, akár nem :) Na jó, ennyire nem volt revizionista hangulata a dolognak, sőt kellemesen tapasztaltuk, hogy mindenféle
ellenségeskedés nélkül megvagyunk olyan nemzetekkel, akikkel egyébként nehezen értünk szót. Csak egy kis környezetváltozás kell hozzá. Amúgy szuper volt a hétvége, kaptunk egy rakat telefonszámot, email címet, mindenhol szívesen látnak minket, már csak annyi van hátra, hogy ismét a nyakunkba vegyük Ámerikát.Talán jövőre, ha megint jó idő lesz.
2 megjegyzés:
Azt mondják, más érzés a Himnuszt Amerikában énekelni, mint itthon. Ezt az érzést soha ne felejtsd el. S.K.
Ez igy igaz.
Megjegyzés küldése