Szemes

Alapjában véve, feltételezem, senki sem rajong kifejezetten az injekciókért. Sőt léteznek olyan területek az ember testé(be)n, ahova még az ellenségünknek se kívánnánk egy kiadós szurkálást. Na jó, talán az ellenségünknek igen, sőt, akkor már egy jó nagy lób***ó tűvel, hiszen úgyis megérdemli, legalábbis, ha nagyon haragszunk rá ugyebár. Ellenben magunknak nyilvánvalóan nem szeretnénk, még ha fizetnének érte, sem. Aztán amikor (Amerikában) az emberek nyugdíjasok lesznek, akkor nemcsak, hogy önként és dalolva kocognak érte, de még fizetnek is. Másfél - két havonta, 400 000 forintot, csak a gyógyszerért... Mert ugye, ha választani kell a megvakulás és a szeminjekció között, akkor már talán inkább az utóbbi. Persze, akinek van a zsebében annyi, hogy egyáltalán eljut a választásig. 

Forgách doktor (ő alapította a buffaloi-magyar ösztöndíjprogramot) retina specialista és előszeretettel ad szembe szurit. Szerencsére fel szokott venni éppen itt tanuló magyar diákokat gyakornoki munkára, akik így megismerkedhetnek a szakma intimebb oldalával is, ami eleinte kissé morbidnak hat, aztán idővel rá lehet érezni a bájára. Persze többnyire nem leszünk szemorvosok, de legalább legálisan és normális órabérért dolgozunk, ami mindenkinek jelentős előrelépés az addigi tengődéshez képest; és persze kicsit belelátunk az itteni egészségügyi rendszerbe. Egyszer még ez is jól jöhet. Alább egy hatásvadász videó látható, kiváló zenei aláfestéssel. Különösebb kommentár nem is szükséges hozzá, gyomor talán annál inkább. Avagy ilyenek a munkás hétköznapok.

Hát akkor, szép hetet mindenkinek :)

Majális

Buffalo alapvetően nem tartozik a gazdag, közkedvelt amerikai metropoliszok közé, mégis elmondható, hogy a maga módján élhető, szerethető, olcsó város; főleg diákszemmel, néhány éves távlatokban. Egy rövid városnézés keretében a minap kilátogattunk a Buffaloi Csirkeszárny Fesztiválra, mert hogy errefelé nagy divat a csirkeszárnyak ezerféle módon történő fogyasztása. Természetesen, kihagyhatatlan amerikai módon, borzasztóan műanyag szószokkal, tengernyi kecsappal és minden más - európai szemmel elképzelhetetlen - módon elrontva. Szerencsére találtam egy sátrat, ahol lehetett marha húsos szendvicset is kapni :) Maga a rendezvény olyan, mint nálunk a majális a parkban, csak éppen tesco virsli helyett tápos csirkeszárnyat, sör helyett pedig light kólát fogyaszt a kedves a vendég. Panem et circenses; ez itt is divat. Ennél sokkal lesújtóbb látvány fogadott azonban a belváros sétálóutcáján. A valaha szebb időket is látott Buffaloban szép számmal találhatók majdnem felhőkarcoló méretű toronyházak, patinás régi épületek, új(szerű) üvegpaloták, stb. Minden adott tehát egy kellemes belvárosi hangulathoz. A városgazdák annak rendje, s módja, szerint, ebben a környezetben elkerítettek egy utcát a forgalom elől, szépen letérkövezték, csak a villamost engedték be, az utca mindkét oldalán pedig üzlethelyiségek vetették meg a lábukat. 

Az eredmény pedig egy kihalt, szemetes, unalmas utca lett, néhány turkáló szintű, de leginkább lelakatolt, csődbe ment üzlettel. Miért is? Egyszerűen azért, mert ez egy sétálóutca, vagyis kocsival nem lehet bemenni. Márpedig ahova kocsival nem lehet bemenni, oda az amerikai nem is fog bemenni.